Bütyköltem

Néha mindenféle érdekes dolgokat rakok össze otthon, melyek egy része talán másokat is érdekelhet.

TIVEDA

  • Így előzd meg a büntetést!Ti megszoktátok már a VÉDA kapukat az utakon? Hogy jövet-menet figyelik mindent jól csináltok-e, nem telefonáltok, nem érintitek a záróvonalat, és azonnal megálltok, ha sárgára vált a jelzőlámpa? Hogy...
  • Így működik a TIVEDAMivel a TIVEDA-ban használt ESP8266 összesen 96Kbyte rammal rendelkezik, aminek nagy részét az alap rendszer elfoglalja, ezért az iGO-val vagy a Waze-el ellentétben nem volt lehetőségem arra, hogy...
  • Kijelzőt a TIVEDáraTegnap kaptam ezt a kis videót, ahol egyik olvasóm mutatja meg, hogy kis átalakítással akár egy OLED kijelző is ráköthető a TIVEDára, ami így már a pontos sebességet és időt is ki tudja jelezni. A...
  • TIVEDA firmware feltöltésElkészültem végre az ígért videóval a TIVEDA szoftver feltöltéséről. A Wemos D1 mini a CH340 meghajtót igényli. Ezt windowshoz itt találjuk meg, ha telepítettük, akkor csatlakoztatás után egy új COM...
  • TIVEDA beépítéseAmikor az elkészült TIVEDA-t szeretnénk fixen beszerelni egy járműbe, az első probléma, amit meg kell oldani, az az, hogy a jármű áramellátása általában 12 voltos (ritkábban 6), a mi vezérlőnk viszont...
  • Ti küldtétekAz elmúlt napokban egyre több visszajelzést kapok olyanoktól, akik a korábbi cikkem alapján megépítették saját TIVEDA készüléküket. Ezekből osztanék meg párat veletek, háthat lesznek olyanok, akik...

Friss topikok

Linkajánló

Okmányiroda, kormányablak időpontfoglalás térképen. Ha hivatali ügyet kell intézned, érdemes itt kezdened.

Ha kiváncsi vagy melyik izzót éri meg megvenni, akkor próbáld ki a másik oldalamat is!

Also check out my light cost calculator site!

Kijelzőt a TIVEDára

2016.09.07. 10:47 Mr. Big

Tegnap kaptam ezt a kis videót, ahol egyik olvasóm mutatja meg, hogy kis átalakítással akár egy OLED kijelző is ráköthető a TIVEDára, ami így már a pontos sebességet és időt is ki tudja jelezni.

A 12864 egy nagyon népszerű, olcsó kijelző, ami kapható kék és fehér háttérvilágítással is, a program könyvtárak pedig lua-hoz és arduinohoz is elérhetőek

Az ilyen visszajelzések erősítenek meg abban, hogy megérte mindenki számára elérhetővé tennem a TIVEDA építési leírását és forráskódját.

156 komment

Címkék: diy oled arduino IoT nodemcu tiveda

A bejegyzés trackback címe:

https://butykoltem.blog.hu/api/trackback/id/tr9311684389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Opel-es Szilix 2016.09.07. 22:54:40

Leirast kapunk hogyan lehet beiktatni ezt a kis kijelgot is a rendszerbe ? :)))

A nick már létezik! válassz másikat! 2016.09.08. 10:51:47

a kijelző megegyezik a SSD1306os tipusával.
adatlapja:
www.adafruit.com/datasheets/SSD1306.pdf
alapértelmezett címe 0x3C
létezik adafruit ssd1306 library is hozzá:
github.com/adafruit/Adafruit_SSD1306
ha vki grafikázni akar vele, itt a gfx library is:
github.com/adafruit/Adafruit-GFX-Library

mondjuk, most éppen az lenne érdekes, hogy minnél több "felesleges" (értsd ebben a projectban nem használt) összetevőt kidobáljunk a libraryból, hogy a lehető legkisebb helyet foglalja.

még csak Arduino Unoval próbáltam ki, de látványos egy kicsike :)

A nick már létezik! válassz másikat! 2016.09.08. 12:45:38

itt is vagyon egy:
SSD1306 display library for ESP8266 boards (Arduino IDE) (Adafruit_SSD1306 mod)
github.com/somhi/ESP_SSD1306

A nick már létezik! válassz másikat! 2016.09.17. 21:58:24

Hully-Haw!
a video mellé nem küldött a készítő némi leírást/mintaprogramot is hozzá?
jó lenne látni, hogy hogyan pakolta át a kivezetéseket az i2c busz miatt?

Mr. Big 2016.09.17. 23:10:39

@A nick már létezik! válassz másikat!: megkaptam a kódot is, kiraktam a githubra:
github.com/mrbig/tiveda/tree/oled

igen, a lábakat kicsit át kellett rendezni

bajusz61 2016.09.25. 23:30:25

Tetszik, már rendelve van az oled is.
A forrás fordításakor hibát ir az Arduino (az eredeti hiba nélkül lefut):

Arduino: 1.6.12 (Windows 10), Alaplap:"WeMos D1 R2 & mini, 80 MHz, 921600, 4M (3M SPIFFS)"

sketch\gps.cpp: In static member function 'static void GPS::parseRMC(String*)':

gps.cpp:155: error: 'display' was not declared in this scope

display.setCursor(30, 25);

^

gps.cpp:157: error: 'BLACK' was not declared in this scope

display.fillRect(0, 0, 128, 64, BLACK);

^

gps.cpp:209: error: 'WHITE' was not declared in this scope

display.drawBitmap(40, 10, sat, 48, 48, WHITE);

^

exit status 1
'display' was not declared in this scope

This report would have more information with
"Show verbose output during compilation"
option enabled in File -> Preferences.

Mi lehet a gond?
Valakinek sikerült már?

Köszi a válaszokat előre is.

vlvar 2016.10.03. 09:16:58

Kiválóan működött display nélkül. Átalakítottam és megpróbáltam az arduinos file-okat lefordítani. Arduino 1.6.11 Windows 7, alaplap WeMos D1 R2 & mini. Az eredmény, mint Bajusz nevü hozzászólónál. Én is kíváncsian várom a megoldást.
Valaki esetleg tudja, hol a hiba.
Válaszokat előre is köszönöm.

csiattila 2016.10.03. 13:30:37

Sziasztok!
Megépítés után a kijelzős verzió nekem sem működik. Ugyanazon hibával bukik ki mint Bajusz61 és vlvar hozzászólónál. Ha van valakinek ötlete szívesen fogadok minden megoldást.
Köszönöm a válaszokat előre is!

S.Gy. 2016.10.12. 13:10:56

@csiattila: Sziasztok!
A lenti linken eléritek a programot lefordított formában.
Szerintem nem töltöttétek le a szükséges libeket.
<Wire.h>
<Adafruit_GFX.h>
<ESP_SSD1306.h>

drive.google.com/open?id=0B0ST4AiJ-5SjYnFtNDF6bFhSQlE

S.Gy. 2016.10.12. 13:25:12

@A nick már létezik! válassz másikat!: A linken megtalálod a rajzot és a programot lefordítva.
Volt egy kis kavar, mert én először esp8266 12-e vel csináltam meg a méret minimalizálás miatt. Ott GPIO lábak vannak és nem tudtam pontosan, hogy a Wemos D0... lábak kiosztésa hogy van. Na meg néhány felhúzó ellenállás is kellett ahhoz némelyik lábra.
Építettem egyet ezzel a panellal is és lerajzoltam. Nekem működik jól.

drive.google.com/open?id=0B0ST4AiJ-5SjYnFtNDF6bFhSQlE

A nick már létezik! válassz másikat! 2016.10.12. 21:30:54

@S.Gy.: Köszönöm a linket, megnézem.
még nekem is úton vannak a gps és a d1 modul, egyelőre én is egy esp12e modullal, és egy oled kijelzővel játszok.
már csak napok(hetek?) kérdése, és indul az éles üzem!

A nick már létezik! válassz másikat! 2016.10.12. 22:09:23

@S.Gy.: nagyon örültem volna a forrás fájloknak is. változott-e valami a Mr.Big githubos megosztáshoz képest?
mint írtam, a rendszer bizonyos részeit még ki kell kapcsolnom (pl gps), át kell írnom.
a GitHubos megosztás forrásában én is néztem sokáig, hogy hogyan, hova illeszkedik az oled.ino fájl?
mégegyszer köszönöm a munkádat, segítséged!

S.Gy. 2016.10.13. 06:58:43

@A nick már létezik! válassz másikat!: Szia!
Ez ugyanaz, mint a github-on van. Én piszkítottam bele Mr.Big munkájába az OLED-del.
Azt viszont nem értem, hogy a gps-t miért akarod kikapcsolni. Ha nem jön adat a gps-ről, nem fog futni a program. Csak várni fogja a jelet.Viszont erre volt egy kiválló megoldása Mr.Bignek.
Idézem a mestert: "
Pl ez itt az m3-as bevezetőjén lévő kapu:
$GPRMC,124807.00,A,4732.998,N,01907.358,E,21.598,225,170416,,,A*74

Ez meg amikor nincs vétel:
$GPRMC,,V,,,,,,,,,,N*53

Ha saját üzeneteket akarsz összerakni, akkor hasznos lehet még ez a checksum calculator is:
www.hhhh.org/wiml/proj/nmeaxor.html
"

Én Arduino 1.6.8-at használok és az alaplap kezelőben esp8266 2.3.0-t (korábbival nem ment)
Viszont a hibák én az <ESP_SSD1306.h> -ban keresném.
Felraktam az OLED-hez tartozó libet ugyanarra a helyre, próbáld ezzel fordítani.
drive.google.com/open?id=0B0ST4AiJ-5SjYnFtNDF6bFhSQlE

Üdv

zidazida 2016.10.13. 13:46:15

Sziasztok!
Először is köszönöm Mr.Big-nek ezt az egész dolgot, felkeltetted az érdeklődésem a téma iránt, remek szórakozás lesz télire, pláne ha még valami működő dolgot is össze fogok tudni hozni. Plusz köszi a kijelzős dolgokat is S.GY.-nek.
A Mr.Big által közzétett github-os OLED-es verzióban levő fordítási hibákat én így javítottam:

tiveda.ino:
381-es sor: #endif; -> #endif
447-es sor: #endif; -> #endif
ezek csak warningok voltak nálam, de ha már javítottam, ezeket is megcsináltam.
496-os sor: bool isBoardInverted() { -> /*bool isBoardInverted() {
515-os sor: } -> }*/
Ezzel az utolsó kettő sorral a isBoardInverted() ki lesz teljesen kommentelve, de már
amúgy is ki van kommentelve a 88-as sorban a meghívása

gps.cpp:
Legelőre egy #include <ESP_SSD1306.h>
majd valahova az elejére ez (én az 5.sor int ora; elé tettem):
extern ESP_SSD1306 display; // FOR I2C

Így nekem hiba nélkül lement és létrejött a bin állomány.

Mr. Big 2016.10.13. 15:34:58

@zidazida: köszönöm, tudsz esetleg githubon megosztani, vagy egy patchet küldeni (privátban). Akkor frissítem a githubos kódot.

vlvar 2016.10.13. 17:43:57

Sziasztok! Köszönöm, a lefordított kódokat feltöltöttem és kiválóan működik a kijelzővel együtt.

UGyuri 2016.10.13. 22:19:44

Sziasztok!Megépítettem a Tivedát tökéletesen működik.Tetszik a dolog bár nagyon kezdő vagyok e-téren. A részletes leírás és a videók sokat segítettek.
Szeretném a kijelzős verziót is megépíteni.
Köszi.

peppino 2016.10.14. 11:43:20

@S.Gy: a kijelzős bináris állomány feltöltése ugyanattól a címtől indul mint az eredeti, ugye?

István Kőszegi 2016.11.11. 17:29:49

Nagyméretű kijelzőt tud valaki ajánlani (EBAY)amit rá lehetne kötni?pl:4:3

tom19740 2016.11.21. 18:42:02

Ha valakit érdekel nekem van egy megmaradt kijelző 1200ft volt, annyiért viheti bárki.

szlaca 2016.11.24. 11:34:54

Helló. Érdekel a kijelző!

kamikázé 2016.11.26. 00:04:10

Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek!
Nem vagyok programozásban jártas, de Mr. Big eredeti leírása alapján, és az általa ajánlott alkatrészekből én is építettem egy Tivedát, ami nagyon jól működik, de most szeretnék egy kijelzőset is.
Ezzel kapcsolatban két kérdésem lenne (előre is elnézést az amatőrségemért):
1. Az eredeti kapcsolási rajzon a csipogó vezérlése a D2-re van kötve, a kijelzős változatban a D7-re. Ez hiba a rajzon, vagy direkt van így?
2. Letöltöttem S.Gy. drive-on megosztott dokumentációját (köszönöm!), és az nem világos, hogy a tiveda_OLED3.ino.nodemcu.bin fájlt milyen címre kell kiírni. Illetve, hogy ez az eredeti firmware helyett kell-e feltenni vagy azon kívül?
Köszönöm, ha válaszoltok a magamfajta amatőrnek! :)
Z

S.Gy. 2016.11.26. 21:01:31

@kamikázé: Szia!
Át kellett rakni a csipogót, mert a D2 kellett az OLED kijelző I2C buszához. Tehát nem rajzhiba.
Úgy töltsd fel, mint az eredeti firmwaret.
Ez Mr.Big programja megfejelve az OLED kijelzővel.
Sok szerencsét.

kamikázé 2016.11.27. 18:40:48

@S.Gy.: Szia!
Köszönöm szépen a választ! Majd kipróbálom, ha megjön a kijelzőm, már nagyon várom.
Viszont azért kérdeztem rá a kapcsolásra, mert a kijelzős verzión a D2-re a rajz szerint nincs semmi sem kötve, ezért nem értettem, hogy miért kellet átkötni. A rajz szerint az SCL a D4-re van kötve, az SDA pedig a D3-ra.
Szóval az lenne a kérdésem, hogy mit kell a D2-re kötni?
Köszönöm!
Z

S.Gy. 2016.11.29. 08:02:04

@kamikázé:
Fog az működni szerintem.
Amúgy én nem használok hozzá csipogót, mert a kijelző jelzi, ha elvesztek a műholdak.
A lábakkal kapcsolatban van egy kis kavar, mert én ezt: www.banggood.com/ESP8266-ESP-12E-Remote-Serial-Port-WIFI-Transceiver-Wireless-Module-p-980984.html?rmmds=search
a panelt használom a méret miatt és GPIO lábakat definiálok a programban.
3,3V-ot stabkockával állítok elő az 5V-ból, mert a kínai szivargyújtós USB nagyon zajos 5V-ot állít elő.
De a rajz alapján már többen megcsinálták és működött a csipogó is. Ha mégse, akkor írj és megnézem.
Sok sikert.
Üdv

S.Gy. 2016.12.14. 21:15:01

Szia!
Az egyikben SSH1106 driver, a másikban SSD1306 van.
Utána kellene egy kicsit olvasni, de nem tartom valőszinünek hogy működne.
Mindíg jó móka egy kijelzőt életre lehelni elsőre.
Kell hozzá türelem, hogy a megfelelő lib-et felkutasd.
De ha mégis működne, írd meg.
Üdv

sherpa155 2016.12.18. 12:56:00

@Mr. Big: ha én nem szeretnék és nem tudok saját magam ilyen kütyüt összeszerelni, akkor van rá mód, hogy vegyek készen?
Köszönettel

Mr. Big 2016.12.19. 15:15:07

@sherpa155: ezt a konstrukciót a fogyasztóvédelmi előírások miatt nem lehet forgalomba hozni. Kaphatóak hasonló megoldások, pl itt: www.powertuning.hu/299-veda-kapuk-elojelzoi.html

A fenti cég tudtommal szintén fejleszt egy hasonló megoldást, mivel a legolcsóbb INFORAD termékek elmondásuk szerint rendkívül megbízhatatlanok.

Annak sem látom akadályát, hogy megkeress egy ügyes kezű tv/rádió szerelőt, aki megegyezés alapján összerakja Neked.

BGuz 2017.01.14. 16:45:57

@Plero: Úgy tűnik igen. Nálam a sat szimbólum kivételével már működik. Még küzdök kicsit vele hogy azt is megoldjam.
Találtam egy Adafruit_SH1106 Arduino-s drivert, azt kellet átszabnom hozzá. Persze az OLED-es verzió forráskódjába is több helyen bele kellett nyúlni.
A végeredményt hamarosan megosztom.

BGuz 2017.01.14. 21:23:14

@Plero: Már tökéletesen működik az 1.3" OLED-del. :)
Ha valakit érdekel szívesen megosztom.
A bekötés azonos az eredeti OLED-es verzióval.
Fotó itt:
drive.google.com/open?id=0Bws1U9zW5HNmc0tSTzVWU1RGTHc
(A dobozolás folyamatban)

BGuz 2017.01.15. 08:41:50

@Plero: A köszönet és a dicséret a korábbi szerzőket illeti. :)
Én csak módosítottam a szerény tudásom szerint.
Innen letölthető a teljes anyag:
drive.google.com/drive/folders/0Bws1U9zW5HNmb1R3TWNWTFRrYTg?usp=sharing
Aki újra akarja fordítani, vagy az Arduinó IDE felületről akarja betölteni a programot az ügyeljen a következőkre.
Figyelem a forrás kód csak a mellékelt librarikkal működik!
Ha azonos nevű librari már telepítve van le kell cserélni.

peppino 2017.01.30. 09:12:16

Nem tapasztaltok olyat, hogy néha indításnál nem bootol rendesen? Ilyenkor a kijelző sem indul el. Nálam szivargyújtós töltőről megy, ilyenkor kihúz bedug és megint megy.

István Kőszegi 2017.02.03. 18:30:01

Sziasztok!
Beépítettem a kijelzőt de,azt írja ki,hgy nincs GPS jel,pedig van mert a putty is megjeleníti.Valami ötlet erre?

István Kőszegi 2017.02.04. 13:14:04

@István Kőszegi: Bocs,én voltam a láma.El kell vele indulni,hogy kiírja az adatokat.

peppino 2017.03.06. 11:07:27

Nem rakna fel valaki egy működő .ino -t minden library-val ami kell hozzá?
Nem szereti a Wifimanager a "process"-t...

BGuz 2017.03.07. 00:09:40

@peppino: Itt van miden egyben. A Mappa neveket már korábban átneveztem, hogy ne okozzon gondot megkülönböztetni más eredetileg azonos nevű libraryktól. Ha esetleg más azonos libraryk fenn vannak csinálj nagytakarítást, ha csak ezek vannak ott minden mellékelt TIVEDA-s ino hibátlanul lefordul. Kipróbálva arduino 1.6.13 és arduino 1.8.1 alatt is. Én midig portable módban használom, igy könnyebb játszadozni a librarykkal és verziókkal.

itt találod: drive.google.com/file/d/0Bws1U9zW5HNmWFFUZkNGczZGaXM/view?usp=sharing

BGuz 2017.03.07. 00:14:33

@peppino: Amit el feledtem:
ha az OLED-en fellábbal van a szöveg igy fordithatod meg:
//display.setRotation(0);
display.setRotation(2);

peppino 2017.03.07. 07:24:40

Köszi!

Mi a különbség a tiveda-oled és a tiveda-13oled-ok között? Melyik ezek közül a tutijó .ino?

Taper 2017.03.07. 12:14:24

@S.Gy.: Kedves S.Gy.!
Megépítettem a kijelzős verziót 12864 kijelzővel. Feltöltöttem a "tiveda_OLED3.ino.nodemcu.bin"-t, de a kijelzőn csak össze-vissza pixelek láthatók. A Tiveda többi része működik. Mi lehet a gond? Bocs, de amatőr vagyok. Előre is kösz a választ!

BGuz 2017.03.07. 15:10:09

@peppino: Mind2 tuti jó, csak az egyik a 0.96"-os, a másik az 1.3"-os kijelzőhöz való. A két kijelző nem kompatibilis egymással, tehát kinek milyen kijelzője van, azt használja. Értelem szerűen a tiveda-oled.ino az eredeti 0.96"-os változat, tiveda-13-oled_ok.ino a nagyobb 1.3" kijelzőhöz való. Ez látható a programon belül más libraryt használ a kijelzőhöz.

BGuz 2017.03.07. 15:18:27

@Taper: Pontosítsd a dolgokat.
Pontosan milyen kijelződ is van? A bin filét honnan töltötted le? Mert gyanús, hogy nem a kijelződhöz illő bin filet töltötted bele. Először ezt kell tisztázni, mielőtt egyéb dolgokba bonyolodnánk.

Taper 2017.03.07. 16:32:42

@BGuz:
A kijelző:
www.banggood.com/1_3-Inch-4Pin-White-OLED-LCD-Display-12864-IIC-I2C-Interface-Module-For-Arduino-p-1067874.html?rmmds=search
A .bin file-t S.Gy. linkjéről töltöttem le:
drive.google.com/open?id=0B0ST4AiJ-5SjYnFtNDF6bFhSQlE

BGuz 2017.03.07. 18:33:21

@Taper: Igen ehhez nem jó az a bin, az a 0.962-os kijelzőhöz készült. Töltsd le amit én csináltam az 1.3" kijelzőhöz.
Itt megtalálod:
drive.google.com/drive/folders/0Bws1U9zW5HNmb1R3TWNWTFRrYTg?usp=sharing
Semmi trükközés csak az itt található tiveda-13-oled_ok.ino.d1_mini.bin-t ugyan azon a módon rá kell tölteni mint az előzővel tetted.
Ezt a linket már korábban is fel raktam.
Sok sikert!
Ha fejtetőn van a kép akkor esetleg felrakok egy másik bin-t amin 180 fokkal el van forgatva.

peppino 2017.03.07. 21:26:57

@BGuz: Értem, köszi. Teszek vele egy próbát valamikor a napokban.

Taper 2017.03.07. 21:28:28

Zsírkirály! Működik! Kösz a segítséget! Bedobozolom, és feltöltök majd róla képet.

peppino 2017.03.08. 17:14:19

@BGuz: Köszönöm, működik ezekkel a librarykkal.
Még egy kérdés: Ha nincs rajta (még) GPS, akkor normális ugye a boot utáni sötét képernyő?

BGuz 2017.03.08. 20:03:53

@peppino: Ki ír sorban mindent még a csatlakozást a wifihez a frissítést is, de a sat logó már nem jelenik meg. Innentől vár a GPS-re, a kijelző sötét marad.

peppino 2017.03.08. 20:39:32

@BGuz: Igen, akkor ez ok. A NodeMCU-ra gond nélkül felmegy de a Wemos D1 mini nem akarja ezt írja ki:

warning: espcomm_sync failed
error: espcomm_open failed
error: espcomm_upload_mem failed
error: espcomm_upload_mem failed

peppino 2017.03.08. 20:43:39

@peppino: Aztán beugrott...

Ezen rajta van a GPS is, és akkor már az USB port nem hajtja meg... :-) Lehúztam a GPS-t és máris megy.

BGuz 2017.03.08. 20:50:56

@peppino: Az ArduinoIDE alatt van ilyen, ha már fut a kütyün valami korábbi program, csak akkor csatlakoztasd ha már majdnem végzett a fordítással.
Én csak a programot szoktam feltölteni, azután csatlakoztatom a hálózathoz a "térképet" letölti magának.

BGuz 2017.03.08. 20:52:12

@peppino: Néha akkor sem megy, kell az előbbi módszer.

Mr. Big 2017.03.09. 13:44:54

@peppino: igen, a GPS ilyenkor "belekiabál" a programozásba, emiatt hibás lesz a feltöltés.

Taper 2017.03.13. 13:39:49

@BGuz: Szia!

A kijelzős verzió programja nem ugyan az, mint a kijelző nélkülinek (a kijelző miatti programrészt leszámítva). Ugyanis, a kijelzős egyből jelez, hogy elvesztette a GPS jelet, amikor átmegyek egy felüljáró alatt, a kijelző nélküli pedig nem. Tehát a kijelzős sokszor idegesítően trillázik, amikor elveszíti, majd egyből újra megtalálja a GPS jelet. Ezen lehetne javítani?

BGuz 2017.03.13. 21:01:02

@Taper: Azt hiszem ebben nem én vagyok az illetékes. Én az 1.3" kijelző lirary-t bütyköltem, (azt sem én írtam, csak módosítottam, hogy használható legyen ide) A TIVEDA programjához csak oly módon nyúltam, hogy a SH1106-ra cseréltem az összes SSD1306-ot. Ennek ellenére most átfutottam az eredeti TIVEDA és az OLED-es változat programjait és nem találtam okot ara amit írtál. Úgy gondolom inkább S.Gy. illetékes ebben a kérdésben.
Én inkább konstrukciós hibára gondolok, az OLED-es esetén valami árnyékolja a GPS antennát így könnyebben elveszíti a jelet.
És még valami én 2 GPS modult vettem, az egyik miután megtalálta a GPS-jelet képes a panel lakás szobájában megtartani, (5 emelet van fölöttem), a másik az ablaktól 20 centire elveszíti a jelet. Ekkora a különbség két modul között.

Taper 2017.03.16. 09:15:14

@BGuz: Köszi!

Ha megérkezik pár újabb modul, cserélgetéssel tesztelem őket.

DaniXL 2017.03.26. 14:19:59

Sziasztok,

a tegnapi idő átállítás óta sajnos késik az órája, lehet ezen valahogy segíteni? :)

Addig is megosztanám a munkám, tegnap készültem el vele, éjjel fél2-kor, aztán sajnos reggel rácsodálkoztam késik az idő :D

www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=113wader.jpg

Fazer600 2017.04.14. 22:44:35

@S.Gy.: Szia! Mi a különbség az OLED3.ino és az OLED3_64_48.ino.bin fájlok között? Nekem melyik jó a 0.96 Inch-es 4pin-s white oled kijelzőmhöz?
Előre is köszönöm a választ.

S.Gy. 2017.04.15. 06:37:06

@Fazer600: Szia! Neked az OLED3 jó, mert a kijelződ 128*64-es. A másik kisebb kijelzőre át van írva, de én nem tudtam kipróbálni. Azért 3, mert háromszor faragtam rajta. De már mások is csináltak módosítást, azt nem próbáltam. Az enyém már több mint fél éve tökéletesen működik és már spórolt nekem pénzt is. Pl.: Baracskán.
:)

S.Gy. 2017.04.15. 06:41:05

@Taper: Szia! A programnak abba a részébe, ami a csipogót vezérli nem piszkítottam bele. Én nem is használok hozzá csipogót, mert a kék ledeknek olyan brutális fénye van, hogy az szükségtelenné teszi. Persze lehet, hogy motoron nem látni annyira, mint autóban.

Fazer600 2017.04.15. 16:51:41

@S.Gy.: Köszönöm a segítséget, a napokban összerakok egyet és kipróbálom. A kijelző nélküli már üzemel a motoromon és nagyon jó. Én sem használok csipogót, a ledek fénye tényleg brutál még napsütésben is, a motoron amúgy sem hallanám meg a hangját. Ezt autóba szánom azért gondolkodtam el a kijelzőn. Ha jól értelmeztem a dolgokat akkor ezt ugyan oda kell feltölteni ahová az eredeti szoftvert a 0x00000 memóriacímre?

S.Gy. 2017.04.15. 19:11:59

@Fazer600: igen. De vigyázz, mert a LED-ek másik lábra vannak kötve a kijelző I2C busza miatt!

Fazer600 2017.04.16. 22:42:55

@S.Gy.: A kijelzős változatot összeraktam egy próba panelon és szépen életre kelt. Tetszett, meg fogom építeni és beleteszem az autómba. Köszönet érte.

janosszocs 2017.06.16. 23:08:22

@BGuz: Köszi a nagyobb kijelzős verziót, a 0,96-ot kicsit kicsinek tartottam :) Esetleg nem kísérleteztél 1,3-nál nagyobb kijelzővel is?

BGuz 2017.06.18. 22:53:23

@janosszocs: Számomra a nagyobb OLED-es kijelző megfizethetetlenül drága lenne ide. Ha lenne ilyen a fiókomban talán, de esély sincs rá.

janosszocs 2017.06.28. 14:18:49

@BGuz: Értem, akkor marad az 1,3 nekem is. Köszi a választ :)

Plero · http://plenter.atw.hu/ 2017.08.06. 20:51:05

Megépítettem az 1.3-as OLED kijelzős változatot. :D Működik. :)
Hol tudom a forráskódba beírni, hogy kiírja a sebesség mértékegységét km/h-t a kijelzőre??

BGuz 2017.08.08. 19:36:07

Kell ez neked?
Csökkentened kell a betű méreteket ha ki akarod íratni.
De ha akarod a gps.cpp 17x sorában teheted meg.

Valahol ezek után:
//********************************** OLED *************************************************
display.setCursor(30, 25);
display.setTextSize(3);
display.fillRect(0, 0, 128, 64, BLACK);

if (last.spd > 0)
{
if (last.spd < 100)
{
display.print(" ");
}
if (last.spd < 10)
{
display.print(" ");
}

if (last.spd < 1)
{
display.println("0.0");
}
else
{
display.println(last.spd, 1);
}

Plero · http://plenter.atw.hu/ 2017.08.14. 19:24:13

@BGuz: Nekem tetszik. :)

if (last.spd < 1)
{
display.println("0");
}
else
{
display.println(last.spd, 1);
display.setTextSize(1);
display.print(" km/h");
display.setTextSize(3);
}

Még annyit , hogy amikor áll a jármű akkor nem 0.0-t ír ki hanem csak egy 0-t. :)

peppino 2017.08.18. 18:51:25

Sziasztok,

Vettem egy ilyet, hogyan lehet rábírni a kódot, hogy ezen is elfusson?

www.banggood.com/Wemos-Nodemcu-Wifi-And-ESP8266-NodeMCU-1_3-Inch-OLED-Board-White-p-1160048.html?rmmds=myorder

Azt írja a nyákon, hogy D1-SDA, D2-SCL

BGuz 2017.08.18. 23:30:29

@peppino: Nyilván a piros LED és az OLED pin definícióját kell átírni. De érzésem szerint az 1.3-as kijelzőhöz nem az SSD1306-ra írt változat lesz jó.

peppino 2017.08.19. 14:04:48

E@BGuz: Ezeket hol találom?

BGuz 2017.08.19. 23:50:48

@peppino: Ezek segíthetnek:
drive.google.com/open?id=0Bws1U9zW5HNmd1VMR3dudkV1WEk

OLED
Wire.begin(5, 4); // IIC D1=SDA, D2=SCL

A piros LED-et hová kötöd attól függ a többi, de ott nem hagyhatod, ha nem kötöd be akkor sem!

Talán kösd vissza az eredeti helyére:

config.h
// GPIO port of the status led
#define CFG_LED_STATUS 2 // D4

(én ezt tenném)

Sok sikert!

Tapsi Jr. 2017.08.24. 18:41:47

Sziasztok!

Most tervezek nekiállni összerakni a kijelzős változatot.
Érdeklődnék, hogy a képernyő "frissítése" csak designe megoldás, hogy fentről lefelé kúszik, vagy csak a videón látszik így, és folyamatos a megjelenítés?
Amennyiben designe, abban az esetben hogy lehetne ezt kikapcsolni / folyamatossá tenni a megjelentetést?

Fazer600 2017.08.30. 09:08:18

@Tapsi Jr.: A videón látható mozgás nincs a kijelzőn, folyamatos a kép és remekül működik. Bátran építsd meg és a
nagyobb kijelzőt tedd rá. Én a kisebbel /0.96/ raktam össze és már megbántam, mióta láttam egyet a nagyobbal.

mindfoglaltmár 2017.09.01. 11:07:36

Sziasztok, építettem én is egyet, 1,3" OLED kijelzővel. A firmware feltöltés előtt nem kommunikált a D1, csak krix-krax jött vissza bármilyen sebességnél, de feltöltés után már jó volt. Dobozt nem találtam hozzá normál árért olyat amit szerettem volna, így összelegóztam egyet. Volt egy rossz ülésfűtésem, arról leszedtem a szivargyújtó csatlakozót, arról megy, így könnyen étrakhatom másik kocsiba is. Képet hogy tudok ide feltenni?

BGuz 2017.09.01. 21:24:55

Sziasztok!
Vettem egy ilyet más célra:
www.ebay.com/itm/NODEMCU-Wifi-ESP8266-ESP-12F-Wemos-Development-Board-0-96-OLED/362048674098?ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT&_trksid=p2057872.m2749.l2649
, de @peppino fentebb kérdezte, ezért kipróbáltam és a neki adott tippjeim (fentebb) helyesek, ha valaki ezeket a panelokat akarja használni a forráskódban az alábbi módosításokat kell elvégezni:

Ezek segíthetnek:
drive.google.com/open?id=0Bws1U9zW5HNmd1VMR3dudkV1WEk

OLED
Wire.begin(5, 4); // IIC D1=SDA, D2=SCL

A piros LED-et hová kötöd attól függ a többi, de ott nem hagyhatod, ha nem kötöd be akkor sem!

Talán kösd vissza az eredeti helyére:

config.h
// GPIO port of the status led
#define CFG_LED_STATUS 2 // D4

értelem szerűen a piros LED-et a D4-re kötni (ezt én nem használom)

peppino 2017.09.03. 18:31:19

@BGuz:

Bizony működik, és bár a múltkorit még nem köszöntem meg, most megtenném, :-) Köszi a tanácsot!

BGuz 2017.09.06. 21:28:57

@peppino: És azt is elárulod ennél a kütyünél is az 1.3-as verzió kellett vagy az eredeti?

peppino 2017.09.06. 21:31:39

Ha a kijelzőméretre gondolsz, akkor 1.3, igen. Nekem eddig még nem volt 1.3-as kijelzőm, de ez sokkal olvashatóbb, jobb mint a kisméretűek, úgyhogy érdemes ezt használni.

peppino 2017.09.06. 21:35:20

@BGuz: Bocs, nem a tiédre válaszoltam, szerintem úgy nem megy válaszértesítő...

peppino 2017.09.07. 14:15:03

Egy kérdés: Be szeretném tenni a kezdőképernyőre az autó logóját. Az LCD Assistant-tal konvertálok egy 128x64 pontos képet és elmentem array-ként, de nem jelenik meg csak egy katyvasz a kijelző alján. Ha a sat.h tartalmát teszem ki, az megy szépen. Hogyan kell ezt profi módon megoldani?

BGuz 2017.09.07. 22:58:20

@peppino: Még nem csináltam ilyet, de ezt találtam:

A drawBitmap függvény 6 argumentumot tartalmaz. Az első két a képernyő x és y koordinátái, ahová a kép megjelenítését szeretnénk. A következő argumentum a tömb, amelyben a bitmap betöltődik a kódunkba. A következő két argumentum a bitkép szélessége és magassága pixelben, vagyis a kép felbontása. Az utolsó argumentum a bitmap színe, tetszőleges színt használhatunk. A bitmap adatokat a program memóriájában kell elhelyezni, mivel az Arduino korlátozott számú RAM memóriával rendelkezik.

Így használod?

peppino 2017.09.07. 23:01:01

@BGuz: holnap kifejtem bővebben, példával szemléltetem.
Az a furcsa, hogy a kódban eleve használt GPS ikont jól berakja, csak amit én konvertálok, azt nem.

peppino 2017.09.08. 09:02:05

Nos a dolog tárgytalanná vált, olyan értelemben, hogy a board megdöglött. Látszólag működik, de a kijelző teljesen halott, feltölteni lehet bármit, de olyan ino-val sem csinál semmit, amivel biztosan működnie kellene.
Elég érzékeny a lelkem, ha ennyitől kikészült...

peppino 2017.09.11. 21:29:00

Vaklárma volt, mégiscsak működik a board, valahogy visszacsúszott a kijelző beállítása az eredetire.
@BGuz, a tied ha jól látom kis kijelző, amit én vettem az ugyanez a Wemos lap, de az 1.3-as kijelző van. Értelemszerűen az a kód kell rá, amekkora a kijelző.

Visszatérve a grafikára. Az LCDAssistant-tal nem működik a konverzió.
A legjobb a konverzióra ezt az oldalt használni:
www.digole.com/tools/PicturetoC_Hex_converter.php
Ez a lehető legjobb megoldás, a kimenetet csak copy/paste-el be kell illeszteni egy megfelelő név.h file-ba a zárójelek közé, úgy mint itt a VW embléma:

const unsigned char PROGMEM vw [] = {
0x00,0x00,0x00,0x3f,0xfc,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x03,0xff,0xff,0xc0,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x1f,0xff,0xff,0xf8,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x7f,0xff,0xff,0xfe,0x00,0x00
,0x00,0x01,0xff,0xfd,0x7f,0xff,0x80,0x00
,0x00,0x03,0xff,0x80,0x01,0xff,0xc0,0x00
,0x00,0x0f,0xff,0x00,0x00,0xff,0xf0,0x00
,0x00,0x1f,0xff,0x80,0x01,0xff,0xf8,0x00
,0x00,0x3f,0xff,0x80,0x01,0xff,0xfc,0x00
,0x00,0x7f,0x3f,0xc0,0x03,0xfb,0xfe,0x00
,0x00,0xfe,0x1f,0xc0,0x03,0xf8,0xff,0x00
,0x01,0xfc,0x1f,0xc0,0x07,0xf8,0x7f,0x80
,0x03,0xf8,0x0f,0xe0,0x07,0xf0,0x3f,0x80
,0x03,0xf0,0x0f,0xe0,0x0f,0xf0,0x1f,0xc0
,0x07,0xe0,0x0f,0xf0,0x0f,0xe0,0x0f,0xe0
,0x0f,0xc0,0x07,0xf0,0x1f,0xe0,0x07,0xe0
,0x0f,0xc0,0x07,0xf8,0x1f,0xc0,0x03,0xf0
,0x1f,0xc0,0x03,0xf8,0x3f,0xc0,0x07,0xf8
,0x1f,0xe0,0x03,0xfc,0x3f,0x80,0x07,0xf8
,0x3f,0xe0,0x01,0xfc,0x7f,0x80,0x07,0xf8
,0x3f,0xe0,0x01,0xfe,0x7f,0x80,0x0f,0xfc
,0x3f,0xf0,0x01,0xfe,0x7f,0x00,0x0f,0xfc
,0x7f,0xf0,0x00,0xfe,0xff,0x00,0x1f,0xfe
,0x7f,0xf8,0x00,0xff,0xfe,0x00,0x1f,0xfe
,0x7f,0xf8,0x00,0x7f,0xfe,0x00,0x1f,0xfe
,0x7d,0xf8,0x00,0x7f,0xfc,0x00,0x3f,0xbe
,0xfd,0xfc,0x00,0x3f,0xfc,0x00,0x3f,0xbe
,0xf9,0xfc,0x00,0x3f,0xf8,0x00,0x7f,0x3f
,0xf8,0xfe,0x00,0x1f,0xf8,0x00,0x7f,0x1f
,0xf8,0xfe,0x00,0x1f,0xf8,0x00,0xff,0x1f
,0xf8,0x7e,0x00,0x0f,0xf0,0x00,0xfe,0x1f
,0xf8,0x7f,0x00,0x00,0x00,0x00,0xfe,0x1f
,0xf8,0x7f,0x00,0x00,0x00,0x01,0xfc,0x1f
,0xf8,0x3f,0x80,0x1f,0xf0,0x01,0xfc,0x1f
,0xf8,0x3f,0x80,0x1f,0xf8,0x03,0xfc,0x1f
,0xf8,0x1f,0x80,0x3f,0xf8,0x03,0xf8,0x1f
,0xf8,0x1f,0xc0,0x3f,0xfc,0x07,0xf8,0x3f
,0xfc,0x1f,0xc0,0x7f,0xfc,0x07,0xf0,0x3e
,0x7c,0x0f,0xe0,0x7f,0xfe,0x07,0xf0,0x3e
,0x7c,0x0f,0xe0,0x7f,0xfe,0x0f,0xe0,0x3e
,0x7c,0x07,0xf0,0xff,0xfe,0x0f,0xe0,0x7e
,0x7e,0x07,0xf0,0xfe,0xff,0x1f,0xe0,0x7c
,0x3e,0x03,0xf9,0xfe,0x7f,0x1f,0xc0,0x7c
,0x3f,0x03,0xf9,0xfc,0x7f,0xbf,0xc0,0xfc
,0x3f,0x03,0xff,0xfc,0x3f,0xbf,0x80,0xf8
,0x1f,0x81,0xff,0xfc,0x3f,0xff,0x81,0xf8
,0x1f,0x81,0xff,0xf8,0x1f,0xff,0x03,0xf0
,0x0f,0xc0,0xff,0xf8,0x1f,0xff,0x03,0xf0
,0x07,0xe0,0xff,0xf0,0x1f,0xfe,0x07,0xe0
,0x07,0xf0,0x7f,0xf0,0x0f,0xfe,0x0f,0xe0
,0x03,0xf8,0x7f,0xe0,0x0f,0xfc,0x1f,0xc0
,0x01,0xfc,0x3f,0xe0,0x07,0xfc,0x3f,0x80
,0x01,0xfe,0x3f,0xc0,0x07,0xf8,0x7f,0x80
,0x00,0xff,0x1f,0xc0,0x03,0xf8,0xff,0x00
,0x00,0x7f,0x9f,0x80,0x03,0xf3,0xfe,0x00
,0x00,0x3f,0xef,0x80,0x01,0xf7,0xfc,0x00
,0x00,0x0f,0xff,0x00,0x01,0xff,0xf8,0x00
,0x00,0x07,0xff,0x00,0x01,0xff,0xe0,0x00
,0x00,0x03,0xff,0xe0,0x0f,0xff,0xc0,0x00
,0x00,0x00,0xff,0xff,0xff,0xff,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x3f,0xff,0xff,0xfe,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x0f,0xff,0xff,0xf0,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x01,0xff,0xff,0xc0,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x1f,0xfc,0x00,0x00,0x00
};

És az OLED.ino

#include "vw.h"

void initDisplay() {
Wire.begin(5, 4);
display.begin(SH1106_SWITCHCAPVCC);
display.clearDisplay();
display.setTextColor(WHITE);
display.setTextWrap(false);
display.setCursor(22, 0);
display.fillRect(0, 0, 132, 64, BLACK);
display.drawBitmap(32, 0, vw, 64, 64, 1);
display.display();
delay(5000);
display.clearDisplay();
display.display();
}

És így bootolásnál a megfelelő logó jelenik meg. Igaz, hogy nem írja ki azt, hogy TIVEDA, de remélem MR. Big nem haragszik meg érte. :-)

Vigyázat!!!!!

A Wire.begin(5, 4) az ilyen egybepanelekre vonatkozik!! Akinek külön van a kijelzője, az maradjon az eredeti lábaknál.

peppino 2017.09.11. 21:30:38

Itt egy Ford logo is:

const unsigned char PROGMEM ford [] = {
0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0xff,0xff,0xff,0xff,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0xff,0xff,0xff,0xff,0xff,0xff,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x00,0x3f,0xff,0xf0,0x00,0x00,0x07,0xff,0xfc,0x00,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x07,0xff,0xc0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x03,0xff,0xe0,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x7f,0xe0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x07,0xfe,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x03,0xfc,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x3f,0xc0,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x1f,0xc0,0x00,0x0f,0xf8,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x03,0xf8,0x00,0x00
,0x00,0x00,0xfe,0x00,0x00,0xff,0xff,0xe0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x7f,0x00,0x00
,0x00,0x03,0xf0,0x00,0x03,0xff,0xff,0xff,0xc0,0x00,0xf0,0x00,0x00,0x0f,0xc0,0x00
,0x00,0x0f,0x80,0x00,0x0f,0xc0,0x01,0xff,0xff,0xff,0xf0,0x00,0x00,0x01,0xf0,0x00
,0x00,0x3c,0x00,0x00,0x1e,0x00,0x01,0xff,0xff,0xff,0xe0,0x00,0x00,0x00,0x3c,0x00
,0x00,0xf0,0x00,0x00,0x3c,0x00,0x03,0xc1,0xff,0xff,0xc0,0x00,0x00,0x00,0x0f,0x00
,0x01,0xe0,0x00,0x00,0x3c,0x00,0x07,0x00,0x1f,0xff,0x00,0x00,0x00,0x00,0x03,0x80
,0x07,0x80,0x00,0x00,0x78,0x0c,0x0e,0x00,0x00,0x70,0x00,0x00,0x00,0x00,0x01,0xe0
,0x0f,0x00,0x00,0x00,0x78,0x18,0x1c,0x70,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0xf0
,0x1e,0x00,0x00,0x00,0x7c,0x78,0x38,0xf8,0x00,0x00,0x00,0x00,0x1e,0x00,0x00,0x38
,0x38,0x00,0x00,0x00,0x7f,0xf0,0x70,0xd8,0x00,0x00,0x00,0x00,0x3e,0x00,0x00,0x1c
,0x38,0x00,0x00,0x00,0x7f,0xe0,0xf0,0xf0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x3c,0x00,0x00,0x1c
,0x70,0x00,0x00,0x00,0x3f,0xc1,0xff,0xe0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x7c,0x00,0x00,0x0e
,0x60,0x00,0x00,0x00,0x1f,0x9f,0xff,0xc0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x78,0x00,0x00,0x07
,0xe0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x7f,0xc0,0x60,0x00,0x00,0x00,0x00,0xf0,0x00,0x00,0x07
,0xe0,0x00,0x00,0x00,0x00,0xe7,0x80,0x00,0x02,0x00,0x00,0x01,0xf0,0x00,0x00,0x07
,0xc0,0x00,0x00,0x07,0x80,0x0f,0x80,0xe6,0x1f,0x9f,0x01,0xe1,0xe0,0x00,0x00,0x03
,0xc0,0x00,0x00,0x0f,0x80,0x0f,0x03,0xee,0x3f,0xbf,0x07,0xf3,0xc0,0x00,0x00,0x03
,0xe0,0x00,0x00,0x1e,0x00,0x1e,0x0f,0xcf,0x7f,0xff,0x8f,0xff,0xc0,0x00,0x00,0x07
,0xe0,0x00,0x00,0x3c,0x00,0x3e,0x1f,0x0f,0xf3,0xef,0x9f,0x1f,0x80,0x00,0x00,0x07
,0x60,0x00,0x00,0x38,0x00,0x7c,0x1e,0x0f,0xe3,0xef,0x7c,0x1f,0x80,0x00,0x00,0x06
,0x70,0x00,0x00,0x78,0x00,0xf8,0x3c,0x0f,0xc7,0xe0,0xfc,0x3f,0x00,0x00,0x00,0x0e
,0x38,0x00,0x00,0x78,0x01,0xf8,0x7c,0x0f,0x8f,0xe1,0xf8,0x3e,0x00,0x00,0x00,0x1c
,0x1c,0x00,0x00,0x78,0x03,0xf0,0x78,0x0f,0x0f,0xff,0xf0,0x3e,0x18,0x00,0x00,0x18
,0x1e,0x00,0x00,0x7c,0x07,0xe0,0xf8,0x1e,0x1f,0x7f,0xf0,0x7c,0x38,0x00,0x00,0x78
,0x07,0x00,0x00,0x7e,0x1f,0xc0,0xf8,0x1e,0x1e,0x7f,0xf0,0x78,0x70,0x00,0x00,0xf0
,0x03,0x80,0x00,0x7f,0xff,0x81,0xf8,0x3c,0x3c,0x01,0xf0,0xf8,0xe0,0x00,0x01,0xc0
,0x01,0xe0,0x00,0x3f,0xff,0x03,0xfe,0xf8,0x7c,0x01,0xf3,0xf1,0xc0,0x00,0x07,0x80
,0x00,0xf8,0x00,0x3f,0xfe,0x03,0x3f,0xf0,0x78,0x00,0xff,0xff,0xc0,0x00,0x1f,0x00
,0x00,0x3e,0x00,0x0f,0xfc,0x00,0x3f,0xe0,0xf8,0x00,0xff,0x7f,0x00,0x00,0x7c,0x00
,0x00,0x0f,0x80,0x07,0xf0,0x00,0x1f,0xc0,0xf0,0x00,0x7c,0x7e,0x00,0x01,0xf0,0x00
,0x00,0x03,0xf0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x10,0x00,0x0f,0xc0,0x00
,0x00,0x00,0xfe,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x7f,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x1f,0xc0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x03,0xf8,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x03,0xfe,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x3f,0xc0,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x7f,0xf0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x07,0xfe,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x07,0xff,0xc0,0x00,0x00,0x00,0x00,0x03,0xff,0xe0,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x00,0x3f,0xff,0xf0,0x00,0x00,0x0f,0xff,0xfc,0x00,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0xff,0xff,0xff,0xff,0xff,0xff,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00
,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0xff,0xff,0xff,0xfe,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00,0x00
};

lajoss 2017.09.13. 19:20:50

@peppino: Ez a logó nálam rosszul jelenik meg, vagy ehhez az oled.ino paramétereit is módosítani kell? Mit kell beállítani, hogy jól konvertáljon a linkelt oldal?

peppino 2017.09.15. 12:28:12

Igen, módosítani kell, ahogy fentebb is írtam. Így:

És az OLED.ino

#include "vw.h"

void initDisplay() {
Wire.begin(5, 4);
display.begin(SH1106_SWITCHCAPVCC);
display.clearDisplay();
display.setTextColor(WHITE);
display.setTextWrap(false);
display.setCursor(22, 0);
display.fillRect(0, 0, 132, 64, BLACK);
display.drawBitmap(32, 0, vw, 64, 64, 1);
display.display();
delay(5000);
display.clearDisplay();
display.display();
}

Zs113 2017.09.17. 21:47:47

Szia,
Feltöltenél egy vw-s bin filét a 0,96" OLED kijelzőhöz? Bárhogy próbáltam nekem nem sikerül a fordítás. Nálam ez az arduinós dolog halott ügy.

peppino 2017.09.18. 10:05:51

@Zs113:

Ebben (mármint a bináris generálásban) nem vagyok jártas, de a héten, ha hozzáférek megcsinálom. A sajátomra is fel kellene töltenem egy 0.96-ost.

Zs113 2017.09.18. 17:57:24

Milyen board legyen kiválasztva amikor arduinoval fordítok?

Mr. Big 2017.09.18. 23:54:17

@Zs113: Én a Wemos D1 (mini & R2)-t szoktam használni, de lehet akár nodemcu vagy nagyjából bármelyik eps8266 board

A lényeg, hogy RAM méretének a 4M legyen beállítva.

peppino 2017.09.19. 10:04:56

@Zs113: Itt a két file. A különbség a kijelző standard vagy fordított voltában van.

drive.google.com/open?id=0B0KFuhBYLvuoSmZRUzhfR1ctbXM

Jelezz, hogy jó-e.

Zs113 2017.09.19. 23:09:06

Köszönöm, kipróbálom !

Zs113 2017.09.20. 20:58:58

Működik!! Köszönöm!

gpzzoli 2017.10.06. 08:29:43

Sziasztok!
Fel tudnátok rakni a 0,96" OLED kijelzőhöz az OLED.ino-t, melyik értékek változnak? Működik csak a logó "szétesik" .
Köszönöm

Fazer600 2017.10.06. 09:57:34

@gpzzoli: Üdv! Itt megtalálod:
drive.google.com/drive/folders/0B0ST4AiJ-5SjYnFtNDF6bFhSQlE
Nekem ez hibátlanul működik./oled3.ino/

gpzzoli 2017.10.06. 21:21:58

@Fazer600: Bocs, nem írtam le mindent, a ford logóval próbálkoztam, az nem jó a 0,96" kijelzőn.

Finna Szilveszter 2017.10.13. 16:51:27

Üdv. mindenkinek.
Nagyon távol áll tőlem a programozás ezért kérném a segítségeteket.
Megépítettem a Tivédát 0,96-os kijelzővel. A kijelző nélküli megoldást felprogramoztam Mr:Big utasításai szerint. Utólag tettem rá a kijelzőt.
Milyen programmal vagy mivel,hogyan lehet és mit és hova feltölteni? Ha lehet lépésről-lépésre ,hogy mit kell csinálnom és megértsem én is?
Az eddigi állás szerint (prgizás nélkül csak bekötve a kijelző) normális,hogy a kijelző sötét,semmit nem mutat és a ledek (kék-piros) se csinál semmit. Táp. 4,7V ,a konverter (12V-ról-4,7V-ra) nagyon melegszik,ezzel lehet vmit kezdeni vagy igy jó? A segítséget és válaszokat előre is köszönöm.

BGuz 2017.10.13. 23:07:33

@Finna Szilveszter: Szia mindent úgy kell csinálni mint az eredeti verziónál.
Ha már rajta az eredeti verzió, tanácsos a Wemos-t először az OLED-es programmal felprogramozni, utána ráaggatni a cullangokat. De programozáskor a GPS modul semmiképp ne legyen bekötve!!!!

A szükséges dolgokat itt találod:
drive.google.com/drive/folders/0B0ST4AiJ-5SjYnFtNDF6bFhSQlE
A kapcsolási rajzot, és a bin filet.
Neked a "tiveda_OLED3.ino.nodemcu.bin" kell.
A térkép marad a régi.

Amíg a megfelelő program nincs betöltve a kijelző sötét marad.

Milyen konvertert használsz?
Nem szabad melegedni. Valami nincs rendben ha melegszik.

Ha mindent jól csináltál a program betöltése után konverter nélkül az USB csatlakozóról is elindul.

Finna Szilveszter 2017.10.14. 16:29:21

@BGuz: Köszönöm a gyors választ.Már csak annyit,hogy melyik az az OLED-es program ESP Flash Download Tool?Ezt a konvertert használom: www.banggood.com/Small-Mini-360-Adjustable-DC-Power-Supply-Module-Mini-Step-Down-Module-p-917568.html?p=M1150610841872015016

BGuz 2017.10.14. 20:24:06

@Finna Szilveszter: A kapcsolás a korábbi válaszomban lévő linken lévő rajz szerint.
A bin feltöltése az eredeti módon:
butykoltem.blog.hu/2016/09/08/tiveda_firmware_feltoltes
Csupán annyi a különbség hogy most a "tiveda_OLED3.ino.nodemcu.bin" -t kell betölteni.

Vagy azon a módon ahogy a kijelző nélküli változatot feltöltötted.

Az a táp nem fix 5V-os, be kell állítani 5 voltra, de eltérően a fix 5V-os verziójától ez kevesebb áramot képes produkálni. A mellé írt 3 amper kacsa. Van belőle sajnos a fiókomban, de messze nem hozza azt amit ráírnak. Szerintem az az induktivitás amit erre raktak nem erre az áramra van kitalálva. :(

Én a TIVEDA-t USB kábelen autós töltőről használom, de megjegyzem a kábel sem mind egy, a töltő sem.

Ez a táp viszont megbízható:
www.ebay.com/itm/DC-Power-Shield-Module-V1-1-0-For-WEMOS-D1-Mini-New-/192184779594?epid=867668904&hash=item2cbf1b034a:g:kDsAAOSwcaFZFEZL

Ez a táp más applikációban folyamatosan megy több mint fél éve, több példányban is.

István Király 2017.10.16. 20:04:49

Üdv mindenkinek!
Nincs bankkártyám, nem tudok külföldről rendelni.
Ha valakinek lenne alkatrésze amit itthon nem tudok megvenni kérem jelezze és megveszem. Vagy ha tud valaki hazai forrást akkor ne tartsa magában!
Előre is köszönöm

Finna Szilveszter 2017.10.16. 20:54:32

@BGuz: Szia Nem akar összejönni a kijelző programozása. Az ESPF8266-el a "tiveda_OLED3.ino.nodemcu.bin" mellé a 0x0000 értéket kell írni (mert én azt írtam) és ezt válaszolta. az 1 sikertelen,megállt a feltöltés a 2. ezt a ESP8285 el jött össze. drive.google.com/open?id=0B_LbZ95-FULad2lDVFFfQUNQbW8

BGuz 2017.10.17. 19:30:26

@Finna Szilveszter: Szia! Ennek a szoftvernek a használatával a tapasztalatom közelit a nullához.
Az első alkalommal élesztettem vele csak a TIVEDA-t.

De a 1.txt-ből arra gondolok nem megfelelően lett a soros port kiválasztva, mert com:6 és com:7 is szerepel benne többször is.

Még egy, dolog ami hibát okozhat: ha már korábban feltöltöttél egy TIVEDA-t rá és az a program elindul és nem nyomtad meg közvetlen előtte a WeMos Reset gombját, a futó program fogja a WeMos soros portját.

Szerintem az ESP8285 nem jó ide, legalább is ezekkel a bin-ekkel.

(remélem nem írtam hülyeségeket)

osztraksajt 2017.11.05. 18:16:37

Megépítettem, a projekt kiebővült egy kijelzővel is. Az itt található infók alapján kiegészítettem úgy hogy kirakja a "km/h" jelzést a sebesség mögé lentre pozicionálva. 1.3" oledem van, azon tesztelve.

GPS.CCP módosítása:
//********************************** OLED *************************************************
display.setCursor(10, 25);
display.setTextSize(3);
display.fillRect(0, 0, 128, 64, BLACK);

if (last.spd > 0)
{
if (last.spd < 100)
{
display.print(" ");
}
if (last.spd < 10)
{
display.print(" ");
}

if (last.spd < 1)
{
display.println("0");
display.setCursor(104, 39);
display.setTextSize(1);
display.print("km/h");
display.setTextSize(3);
}
else
{
display.print(last.spd, 1);
display.setCursor(104, 39);
display.setTextSize(1);
display.print("km/h");
display.setTextSize(3);
}

Még gondolkozom egy színes oled kijelzőn is amivel már akár az autó műszerfal világításához lehetne igazítani a színt.

BGuz 2017.11.05. 22:20:14

És ez eszébe jutott már valakinek?:
drive.google.com/drive/folders/0Bws1U9zW5HNmZmxiWjByQVdURWs?usp=sharing

Persze ez így haszontalan, de van elképzelésem hasznos információk megjelenítésére. :)

Mr. Big 2017.11.05. 22:22:29

@BGuz: huhh, ez nagyon király!

Wadember 2017.11.09. 16:11:31

Üdv! Megépítettem az eredeti verzió után most a kijelzős verziót (1.3"-os). Működik de pár kérdést feltennék azokhoz akik a programot módosítani tudják vagy ismerik.
1. Az normális? hogy ha állok a járművel (pl lámpa) tehát a sebesség 0 akkor a No gps signal jelenik meg, holott van gps jel ezt a piros státuszjelző mutatja is.

2. Ha pl városban kapuhoz érek, akkor elég érdekesen ad hangot nem olyan szabályosan mint a kijelző nélküli. A ledeknek sem sikerül mindig villanni. A kijelző frissítése ennyire leköti a CPU-t?

3. Egy kérés a programozni tudók felé: Nem lehetne, hogy amikor kapu szempontjából inaktív a készülék (kb az üzemidejének a 99%-a) az alsó sávban ahol a kapu környezetében a megengedett sebesség jelenik meg, ott készenléti állapotban a tszf magasságot kiírná? Végülis a gps mondataiban szerepel ez az adat a gép pedig azt a mezőt a kapukon kívül nem használja.

Köszi előre is a válaszokat.

BGuz 2017.11.12. 11:10:32

@Wadember: 1. Nem normális. Ha van GPS jel. Hasonlót nem megfelelően vastag USB kábel esetén tapasztaltam, de gyengécske, vagy szűretlen táp is okozhatja.
2. Ez is táp hibára utal, de a furcsa hangot aktív csipogó is produkálhat. (szemre azonos csak az aktív alapból sípol)
Kíváncsiságból csináltam 2 kijelzős verziót más más tartalommal az is simán fut. (lásd a korábbi bejegyzésemen lévő linket)
3. Lehetne kiíratni egyéb dolgot, de épp a magasság a jelen gps.h & gps.cpp -vel (GPRMC) nem áll rendelkezésre. És a vezetés szempontjából semmi hasznos információ sem. Nem hiszem épp a magasság adatokért valaki átírná a programot.

secuan 2018.01.25. 22:08:33

Sziasztok!

Megépítettem a tivedát, köszönöm a lehetőséget.
Lenne 1-2 észrevételem, illetve kérdésem, én csak szeretek "bütykölgetni", ti értetek is hozzá.
Azért ebbe a témába írok, mert csak az oled kijelzős verziót érinti.
Kétféle esp8266 panelem van, egy D1 mini és egy NodeMCU V3(www.aliexpress.com/item/NodeMCU-V3-Lua-WIFI-module-integration-of-ESP8266-extra-memory-32M-flash-USB-serial-CH340G/32810410131.html?spm=a2g0s.9042311.0.0.4bUbSG)

NodeMcu V3
Csak az oled nélküli tiveda.bin-el és tiveda.ino + arduino tudtam működésre bírni, az oled verziók hibásan működtek, akár gyári esp flashtool-al, akár arduinoval próbáltam. Nem lehet a wifihez csatlakozni, megjelenik a kapcsolat, kb 1mp-ig próbál csatlakozni és eldobja. Soros terminálban minden jónak tűnik, lefut minden, elindul a server.
Oled nélküli verziókkal tökéletes a wifi csatlakozás.
Van valami az oled verzióban ami kizárja ennek a panelnak a használatát ?

D1 Mini
Tökéletesen működik a gyári esp flashtool-al és a tiveda-13-oled_ok.ino.d1_mini.bin-el az oled verzió, ezer köszönet.
Arduinoval az eredeti verzió itt is hibátlan, viszont az oledes verziók hibásan működnek.
Itt nincs gond a wifivel, csatlakozik letölti a térképet, minden rendben lefut, kijelzőn is megjelennek az adatok, viszont a végén elsötétül a kijelző, a gps logo már nem jelenik meg.
Mindegyik, 0.96" és 1.3" kijelzővel és ezekhez tartozó arduinos tivedával ugyanez a jelenség.
Van valami ötletetek, hogy miért nem tudom arduinoval feltölteni a kijelzős verziókat ?
Az arduino könyvtárak elvileg rendben vannak.

BGuz 2018.01.26. 20:24:21

@secuan: Szia!
"Az arduino könyvtárak elvileg rendben vannak."
Szerintem mégsem.
Próbáld ezekkel:
drive.google.com/file/d/0Bws1U9zW5HNmWFFUZkNGczZGaXM/view?usp=sharing
A hasonló nevű (Adafruit-GFX) stb. könyvtárakat szedd le.
Ezek a D1-el működnek, és a nálam fellelhető NodeMcu-kkal is. V3-asom nincs.
Én csináltam külön egy ArduinoIDE portable verziót külön a TIVEDA-nak.

secuan 2018.01.26. 22:12:06

@BGuz: Szia!
Köszönöm, ezekkel próbálom, szintén portable verzióval.
"No update" feliratig hibátlanul megjelenik minden a kijelzőn.
Aktív usb pc kapcsolatnál, ha utólag csatlakoztatom a gps-t, van amikor megjelenik a gps logó.
Olyan, mintha nem érzékelné a gps-től érkező adatokat, ha arduinóval töltöm fel a tivedát, ESPFlashTool-al hibátlan.

BGuz 2018.01.27. 20:19:54

@secuan: Ok!
Akkor további ötletekért azt kellene megnézni mit látni a terminál ablakban. Remélhetőleg segít. Egyenlőre maradjunk a D1-nél.
Nálam így indúl:

Board is normal
*WM:
*WM: AutoConnect
*WM: Connecting as wifi client...
*WM: Already connected. Bailing out.
*WM: IP Address:
*WM: 192.168.1.12
TotalBytes: 2949250
UsedBytes: 14558
BlockSize: 8192
PageSize: 256
Loading map........................................................................................................................................................................
Map version: 1FA3F44E
Loaded 168 pois, free heap: 22344
Setting status to 0

WiFi connected
IP address:
192.168.1.12
Starting OTA...no update found
Updating map...no update found

ha itt meg áll nem látja a GPS modult

ha így folytatódik:

> $GPRMC,,V,,,,,,,,,,N*53

Lat: 0.000000
Lng: 0.000000
SPD: -1.00
HDG: -1.00
Is night: 0
ido: 1:,,:,,
last.day: 4294967266
Datum: *5,N,,
X $GPTXT,01$GPRMC,,V,,,,,,,,,,N*53
Checksum error
> $GPRMC,,V,,,,,,,,,,N*53

látja a GPS modult

akkor vélhetően hagytad az ArduinoIDE-t frissíteni és bele rondított a library-kba a frissített library-kkal egy ciklikus hibaüzenet jön

(esetleg még: nálam USB3-as kimenetről nem, vagy hibásan lehet programozni)

secuan 2018.01.27. 23:52:32

@BGuz: Köszönök minden segítséget, időközben sikerült megoldani.
Alaplapkezelőben telepítettem az ESP8266 2.4 helyett a 2.3-at, és minden működik. Arduinóval most a korábban linkelt nodemcu v3 mini is hibátlan.

zolidujv 2018.02.02. 13:11:23

Sziasztok!

Szeretném elkérni a oled-es változat kapcsolási rajzát az ellenállások értékével együtt.
Előre is köszönöm!

BGuz 2018.02.03. 11:31:09

@zolidujv: Itt megtalálod:
drive.google.com/drive/folders/0B0ST4AiJ-5SjYnFtNDF6bFhSQlE

(A rajzon szereplő ellenállás érték általában jó, de a LED fényerejének függvényében változhat, a túl kicsi érték megölheti az ESP-t. Csak óvatosan!!)

peppino 2018.12.26. 22:45:37

Csinált már valaki hozzá hőmérsékletmérést? 2 db Dallas 18B20-at kötnék rá külső-belső hőmérséklethez. Nincs kedve valakinek átírni a programot, hogy ezt is megjelenítse valahol?

tomcat1976 2019.01.11. 19:51:43

@S@S.Gy.:
Sziasztok! Régóta olvasom a hozzászólásokat de nem találtam megoldást a problémámra. Az első tivedám megépítése után - amit kiegészítettem kijelzővel - tökéletesen működik. Most a másodikat rakom össze, működik is de a gps jel megtalálása után trillázik a csipogó majd folyamatosan sípol! A D7-re van kötve. Minden sikeresen felment rá, működnek a jelzések, a bekötések is rendben. Merre keressem a hibát?

BGuz 2019.01.11. 22:30:06

@tomcat1976: Szia! konkrétan milyen csipogót használsz?
Küldj róla linket!

Sajnos hasonló kinézetű több fajta van.
aktiv - passzív (ugyan úgy néz ki)

tranzisztorral - anélkül (a második megölheti az esp-t)

pnp - npn tranzisztorral (gyanítom ezen a vonalon kell elindulnod ha más működik, és ráadásul aktív)

tomcat1976 2019.01.12. 02:09:48

Szia.
Ott a pont! A működőben MH-FMD buzzer van 2TY (S8550 PNP) tranzisztorral, a problémás FC-49 buzzer J3Y (S8050 NPN) tranzisztorral szerelt.

Fazer600 2019.04.19. 09:49:21

Sziasztok!

Szerintetek ezt a kijelzőt össze lehetne hozni a Tivedával?
Esetleg milyen átalakításokat kellene csinálni a programban?

www.banggood.com/Wemos-ESP8266-1_4-Inch-LCD-TFT-Shield-V1_0_0-Display-Module-For-D1-Mini-Board-p-1436274.html?rmmds=search&cur_warehouse=CN

Én Wemos D1 minihez venném, ha esetleg valaki tudna ebben nekem segíteni.

Mr. Big 2019.04.19. 15:23:52

@Fazer600: szerintem igen, bár a lábkiosztását nem igazán látom. Ezek mind ugyanazt a kijelzőt használják, tehát a kijelzős verzió elvileg jó kell legyen rá:
github.com/mrbig/tiveda/tree/oled

BGuz 2019.04.19. 20:41:27

@Fazer600: Modosítások nélkül semmi kép, mert az eddigi kijelzős verziók (OLED) I2C vonalon vannak vezérelve, és a 2 méret is különböző csipet használ, ez viszont SPI vonalon vezérelhető, és egészen más, ST7735S csip van benne.
Tehát alaposan át kell írni a kijelző rutinját.
De mielőtt hozzá fognál lebeszéllek róla mert az OLED kijelzők is alig látszanak napfényben, a TFT pedig csak erősen leárnyékolva létszik. A mérete alig nagyobb mint az 1.3"-os OLED-nek, ez sem indokolja. Magam részéről inkább egy még nagyobb OLED-et céloznék meg, persze ahhoz is módosítani kell a programot.

Fazer600 2019.04.19. 21:32:38

@Mr. Big: @BGuz: Ismét köszönöm a segítségeteket, akkor nem kezdek bele mert ez nekem megoldhatatlan feladat lenne.
Maradok az 1.3"-os OLED kijelzőnél.

peppino 2019.07.10. 09:30:36

Vettem egy ilyen board-ot (www.aliexpress.com/item/33003411726.html?spm=a2g0s.9042311.0.0.e3b34c4dhQ8qd1), ami elviekben SSD1306-os kijelzővel van szerelve és 128x32-es a kijelző felbontása, és elviekben menne is, de....

Nagyon úgy néz ki, hogy csak a páratlan, vagy a páros sorokat írja ki, tehát összenyomja a betűket is meg a bitmap-eket is.

EZzel lehet valamit kezdeni?

kopizoli2 2019.08.13. 10:35:15

Sziasztok ! Megépítettem én is 2 db tiveda-t, mindkettőbe 0.96"-os kijelzőt használtam. Mivel olvastam, hogy sokkal jobb az 1.3"-os kijelzővel, ezért berendeltem kettő darab ilyen kijelzőt (sajnos az egyik nem működött belőle, kínai...:-() és amelyiket én használom (a másik a Feleségem autójában van), azt átépítettem a nagyobb kijelzővel. Az a tapasztalatom, hogy mióta az új kijelző van benne, sokkal nehezebben találja meg indításkor a GPS jelet és eléggé ingadozik is, sűrűn van, hogy elveszti-megtalálja, a piezo pedig emiatt "trillázik", ami elég idegesítő. :-( Van ötletetek, hogy miért volt sokkal stabilabb a GPS vétel a 0.96"-os kijelzővel és miért ilyen az 1.3"-ossal ? Semmi egyéb nem változott, csak a kijelző, meg természetesen a hozzá szükséges szoftver, amit feltöltöttem. Köszönöm.

Mr. Big 2019.08.13. 17:27:51

@kopizoli2: szia, én két dologra tudok tippelni:

1) az elhelyezésből kifolyólag rosszabb a GPS antenna kilátása. A GPS elég gyenge jel, akát az is leárnyékolhatja, ha a kerámia fölé teszed a kijelzőt.

2) a nagyobb kijelző esetleg nagyobb fogyasztással jár, és beeshet a feszültség. Ellenőrizd le, hogy biztosan megvan-e az 5 volt a wemos bemenetén, illetve a GPS lábán a 3.3volt

A szoftver nem okozhat gondot, mert csak a sikeresen dekódolt üzenetekre reagál. Ha például volt már gps jel, de pár másodpercig leszakad a kapcsolat a vevővel, akkor nem jelzi, hogy elment a vétel, csak ha azt a vevőtől tudja biztosan.

kopizoli2 2019.08.14. 11:50:29

@Mr. Big : köszi a választ, dobozba van építve az eszköz, nem igazán változott semmi, csak a kijelző, meg természetesen a szoftver hozzá. Viszont ma reggel ugrott be valami a GPS kapcsán, menet közben, amikor pont elment a GPS jel : azt írtad, hogy "ha a kerámia fölé teszed a kijelzőt". Ilyen GPS modult vettem és használok : www.banggood.com/de/1-5Hz-VK2828U7G5LF-TTL-GPS-Module-With-Antenna-p-965540.html
Ha jól értelmezem, akkor az általad írt kerámia, a felirat nélküli oldalon az a négyzet, ami gondolom maga a GPS antennája. Ez előzőleg ugyanúgy a nyák lapon volt rögzítve, csak sima, kétoldalas ragasztószalaggal rögzítve, most viszont, mivel ez nem volt annyira erős és nem tartotta annyira fixen, ezért ragasztópisztollyal nyomtam egy kevés ragasztót, pont erre a fehér, sima felületre, gondolom ez a kerámia és ezzel ragasztottam a nyákhoz. Elképzelhető, hogy ez a ragasztóréteg "árnyékol" rajta valamit ? Val.szeg ma este szétszedem megint, mert valamit még ki szeretnék próbálni és akkor módosítom a GPS modul felfogatását és talán a helyét is, remélem így stabilabb lesz a GPS vétel. Írok majd ide az eredményről.

Mr. Big 2019.08.14. 11:55:33

@kopizoli2: igen az a teljes nyákot elfoglaló sárgás négyzet az antenna. Az optimális esetben az ég felé néz, minél kevesebb takarással. A meleg ragasztó szerintem annyira nem árnyékol, de ha egy nyák laphoz van szorosan odanyomva, az már igen.

kopizoli2 2019.08.15. 13:05:48

@Mr. Big : köszönöm a tippet, tegnap este szétszedtem, leszedtem a GPS modult a nyákról és most úgy helyeztem el, hogy a kábelek tetején van, egészen a doboz fedelénél. Beigazolódott a dolog, mert már reggel is sokkal hamarabb megtalálta a GPS jelet és átjöttem egy híd alatt, ott sem ment el, tehát tuti ez volt a gond. :-) Így néz ki belülről, amit építettem, nem szép, de csak nagyon amatőr szinten foglalkozom az elektronikával : www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=46020190814_201032_1_.jpg
És így néz ki a dobozolás, sajnos a kijelző kivágása nem lett szép, oda majd még lehet, hogy teszek valami keretet, hogy szebben nézzen ki, de funkcionálisan teljesen rendben van : www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=99320190815_073206_1_.jpg
Még egy utolsó kérdés : a piros LED-nek mikor kéne működnie ? Azt még nem láttam működni, de nem kizárt, hogy én rontottam el valamit bekötéskor. Köszi.

Mr. Big 2019.08.15. 16:02:36

@kopizoli2: szia, a piros led pulzál, amíg nincs gps jel, utána 12 (vagy 15?) másodpercenként villan egyet.

Ha nem mutat semmit, akkor szerintem ellenőrizd le, nincs-e véletlenül fordítva bekötve. Bár a kijelzősnél ezt az információt a kijelzőről is látod

peppino 2019.10.04. 11:00:10

Mókolom a 128x32-es kijelzőre, de mivel amatőr vagyok, kellene egy kis útmutatás. A feltöltésnél ha ki van választva a board, van egy 4M flash méret is amiben 0, 1, 2, 3 méretű a SPIFFS rendszer.
Azt gyanítom, hogy ezt nem jól állítom be, mert folyamatosan "Invalid or corrupt map file" hibát kapok.

Ezt valaki tisztába tenné nekem?

Mr. Big 2019.10.04. 11:08:51

@peppino: az SPIFFS azt jelenti, hogy mekkora legyen az a terület, amit fájlrendszerként fenntart a flash memóriában. Elkülönül ugyanis az a rész ahova a programot menti el, attól, ahol a térkép tárolódik.

A 4MB flash esetében 1MB-ot szoktunk a programnak és 3MB-ot az SPIFFS-nek rendelni.

A program kiírása után még nem lesz ott a térkép, azt külön kell kiírni, vagy ha csatlakoztattad a wifihez, akkor letölti magának.

peppino 2019.10.04. 11:37:24

Köszi!

Tehát a Flash Size 4M (3M SPIFFS) jó lesz ezek szerint.

Egyelőre nem látom a wifi SSID-t, azon még reszelnem kell, valami miatt egyszer bejött, azóta nem.

Gönczi Gábor 2019.11.17. 23:22:22

Sziasztok!
Véda rendszerre szeretnék 0.75 ős kijelzőt!
Valaki tudna ebben segíteni?
A bekötésését sem találom!

tomcat1976 2020.01.09. 17:05:07

Sziasztok!
Egy pár tiveda utánépítésén túl vagyok, azon gondolkoztam a TTGO board járható út lenne-e egy GPS modullal kiegészítve?

www.elektrobot.hu/termek.php?filename=3643.html&i=3643

peppino 2020.02.20. 20:46:08

Volt egy kis időm, és nekiálltam átfaragni a kódot a 0,91" kijelzőre, ami 128x64, mivel ekkorát tudok csak esztétikusan beépíteni az autóba.

A kész INO innen letölthető:

peppino 2020.02.20. 20:50:40

Volt egy kis időm, és nekiálltam átfaragni a kódot a 0,91" kijelzőre, ami 128x64, mivel ekkorát tudok csak esztétikusan beépíteni az autóba.
Ha már ott voltam, belefaragtam egy BMP180 érzékelővel egy hőmérséklet/nyomásmérést is.

Én ugyebár nem vagyok programozó, ezért ha valakinek megtetszene és érez magában affinitást, a nyomás adatok helyett a kijelző jobb oldalára csinálni lehetne amolyan kis napocskás/felhős/esős ikonokat az adatok függvényében. Én most kezdetlegesen szövegesen iratom ki, de nem is a loop-ba tettem, ezen is lehet faragni.

Az ikonokat is átfaragtam, mert a kis kijelzőre kis ikonok kellenek.

A kész INO innen letölthető:
drive.google.com/file/d/1NTOOobZkdckYZLSRGAtinBDRIgkUEZGH/view?usp=sharing

Eről jut eszembe, ha a blog gazdája olvassa még, akkor az M2 elején lévő kapu sebességét át kellene írni 110-ről 80-ra.
30e-embe került a felismerése, hogy nemcsak tábla van ott, a kaput is átállították.

Zs113 2020.02.29. 19:47:10

@peppino: Szia,
Fel tudnád tölteni a bin fájlt, mert nálam valamiért nem fordul le.
Hová kötötted a BMP180 -at?
Köszi

peppino 2020.02.29. 21:45:31

Feltettem.

drive.google.com/file/d/1X7qp6qHvdSJ0qXloNluoAlodiZZexrGl/view?usp=sharing

A kiosztás ugyanaz, semmi nem változott. Néhány library kellhet esetleg még, ez a kijelző nem megy az eredeti libbel.

peppino 2020.02.29. 21:46:28

@peppino:

A BMP180 ugyanarra az SDA/SCL ágra megy, mint a kijelző, az is I2C buszos.

Zs113 2020.03.01. 09:07:27

@peppino: Köszönöm!
Erre panaszkodik. "error: gps.h: No such file or directory"
Eddig a "EventManager.h" hiányára.
Más minden lefordult még eddig.

Köszönöm szépen

peppino 2020.03.01. 17:28:02

@Zs113: a bin file?? Vagy mégis fordítani akarod?
D2 Mini az alaplap? A gps.h ott van a drive-on lévő ZIP-ben. Ha kicsomagolod a mappát, onnan indítod? Ne nevezd át...

Zs113 2020.03.01. 17:59:20

@peppino: Nem ez még a fordítási hiba, amikor próbáltam. Nem neveztem át.Igen D2 mini. Néha szívat az arduino.
Mindenesetre köszi a segítséget!

ncseb 2020.04.06. 19:32:14

@peppino: Szia,ez a kis kijelzős verzió engem is érdekel.Hogyan tudod tesztelni otthon a figyelmeztetést/riasztást? (elég sokat kell autóznom a védáig)

peppino 2020.04.06. 19:34:14

@ncseb: hát sehogy. A GPS-t nem lehet virtuálisan átverni.

ncseb 2020.04.06. 19:50:48

@peppino: Nem átverni akarom :) a soros porton látszik (pl. arduino soros monitorján) ahogy jönnek a gps-ből az értelmezhető adatok,ebből dolgozik az ESP is. Vannak olyan programok amik szimulálják a gps jelenlétét soros porton,a programban betudod állítani merre haladsz (pl.vutog gps simulator - hajósok szoktak tesztelni vele eszközöket),na ilyesmire gondoltam.
Példa (elviekben) : nmeagen.org/ a térképen beállítod az útvonalat ahol van véda,indulástól a véda kapu utánig,majd fájlként lemented (többféle formátumot tud) ezt a fájlt lejátszva a soros porton tesztelhető lenne a véda.A mikéntjére lennék kíváncsi.Beépítés előtt jó lenne tesztelni a riasztást..

ncseb 2020.04.06. 20:39:14

Kutakodtam a témában és sikerült,összefoglalnám a használatát :
1. az említett nmeagen.org/ oldalon a keresőben keress olyan területet/útvonalat ahol biztosan van véda. Ezen az útszakaszon tegyél le point-okat,indulj legalább 1 km-re a védától úgy hogy áthalad alatta,(a térkép nem jelzi hol van kapu)legalább 30-40 point-ot elég sűrűn tegyél le,kb félúton legyen a véda az útvonalon. Mentsd le (bal alul "Generate NMEA file". Nevezd át .txt-re.

2. Töltsd le a serial lab (ingyenes nyílt forrásu) programját github.com/ahelsayd/Serial-Lab oldalról,telepítsd,futtasd,majd a port-ot állítsd a Wemos com portjára,Fontos - a GPS antenna ne legyen csatlakoztatva!!
csatlakozz a "connected" gombbal,középen lépj a "Write" fülre (ez írja majd az adatokat a soros portra),válaszd ki a "from file" fülön a fájlt amit átneveztél .txt-re. Alatta a "Delay (ms)-t állítsd pl. 200-ra(vagy ekörül) nyomd a "Send" gombot és ennyi. Kipróbáltam működik!! Lehet tesztelni a kütyüt,amit ez úton is köszönök a készítőjének és ennek a blognak!!
Remélem ezzel a kis írással tudtam másnak segíteni! (ElekZolibá) :))

Plero · http://plenter.atw.hu/ 2024.03.07. 13:51:26

TrafiBox pontokkal nem lehetne bővíteni az adatbázist?
süti beállítások módosítása